Csikéria Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el, közvetlenül határos Szerbiával. Lakosainak száma 977 fő. Közigazgatási területe: 2581 ha, melyből 150 ha képezi a belterületet.
A település történetéről tudnunk kell, hogy nevét a Csík-érről kapta, melynek medre a mai napig megtalálható.
A csikériai Római Katolikus Plébániát 1921-ben alapították. Azelőtt a szabadkai Szent Teréz Plébániához tartozott Felső-Csikéria néven.
Csikéria a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében a Bácsalmási Esperes Kerület plébániája.
A plébániai közösség lakói nagy többségben római katolikus vallású magyar, horvát/bunyevác és német nemzetiségű lakosok.
Anyakönyvek az 1922. évtől vannak.
A templom 1927-1929 között épült neoromán stílusban, és 1929. június 2-án szentelte fel
tiszteletére gróf Zichy Gyula kalocsai érsek több előkelőség jelenlétében.
A csikériai nép mindig szerette templomát. Többször hoztak komoly áldozatot érte: kezdetben a belső felszerelés, padok, szobrok beszerzésekor, majd harangok vásárlásával, a liturgikus tér kialakításakor és a felújítások idején.
1938. Virágvasárnapján három harang szentelése és a toronyba helyezése, valamint a kereszt felhelyezése a toronyra történt meg.
1974-ben külső felújítás történt.
A templomtetőt rézlemezzel fedték be 1989-1993 között.
Belső felújítások voltak 2001-2004 években, amikor is kicserélték a teljes villanyhálózatot, dupla üvegű ablakokat építettek be a régiek helyett, belső festések történtek és kívülről is teljesen megújították a templomot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom